Másnap reggel, ahogy beléptem a suli ajtaján, már a
kezembe is nyomtak egy példányt a suli újságból. Josh virított rajta, egy szál
törülközőben, ahogy szedi le a pólóját a faliújságról, mellé pedig egy másik
képen az én nevető arcom volt rakva. Elmosolyodtam, ahogy megláttam a cikket.
Mondjuk már megszokott volt, mert körülbelül minden másnap a mi
csínytevéseinkkel töltötték meg az újságot.
Baileyre vártam a szekrényemnek támaszkodva, mikor
megláttam, hogy Josh közeledik, és egy gúnyos mosolyt ejt felém, mikor
észrevett.
-
Megtaláltál mindent tegnap? – vigyorogtam rá – Mintha
láttam volna egy fél pár zoknit a másik folyosón.
Nem mondott semmit, csak vágott egy grimaszt és
elsétált. Imádom húzni az agyát. Eszméletlen módon. Nem tudom miért váltja ezt
ki belőlem, de ha keresztbe tehetek neki, azt élvezem a világon a legjobban. Vagyis
csak egy dolog van amit jobban imádok…de arról majd később mesélek.
Odasétált a haverjaihoz, akik nagyokat nevettek és
néha rám néztek. Volt, amelyik elismerősen bólogatott, vagy hüvelykujjának
felmutatásával jelezte, hogy jól csináltam a dolgokat. Bírtam, hogy hiába a
haverjuk, ők is imádják szívatni Josht, meg főleg azt, amikor én szívatom
Josht.
-
Itt vagyok! – pattant mellém Bailey hirtelen, mire
ugrottam egyet hátra, beverve a fejem a szekrénybe.
A nagy csörgésre persze a fiúk is odakapták a fejüket
és Josh arcán elégedett mosoly húzódott, miközben a tarkómat vakargattam.
- Muszáj a szívbajt hozni rám? – vetettem oda
barátnőmnek.
- Bocsi. – fintorgott Bailey – Nem akartalak
megijeszteni. Megmutatod? – nézett a kezemben lévő újságra.
- Neked is adom. – nyomtam a kezébe és
elindultunk befelé a terembe.
Ahogy haladtunk előre hirtelen Josh lépett mellém.
-
Éjszaka találkozunk. – súgta, és már bent is termett az
asztalánál.
-
Abban biztos lehetsz. – vigyorogtam rá, és én is
leültem a helyemre.
Alig vártam már, hogy véget érjen ez az átkozott nap.
Az órák örökkévalóságnak tűntek, és minden alkalommal számoltam vissza. Már a
füzetemben húztam a strigulákat percenként. Az utolsó percnél már
összehajigáltam minden cuccomat a táskámba, és mihelyst megszólalt a csengő már
pattantam is fel, magam után rángatva Baileyt.
-
Alig várom, hogy mehessünk. – lépdeltem előre
határozottan – Átmegyek ma hozzátok, oké? Csak mert úgy apámnak nem lesz
annyira feltűnő a dolog. Tudod milyen galibát csinált, amikor lebuktam.
-
Hozzám jöhetsz bármikor. – karolta át a vállam Bailey –
Van mit mesélnem neked.
-
Oké. – mosolyogtam rá, majd elköszöntünk és szaladtam
hazáig.
Komolyan mondom, hogy ilyenkor úgy érzem magam, mint
egy kisgyerek. Bár nem is bánom, mert nem akarok soha teljesen felnőni. Valahol
belül azért jó megmaradni gyereknek egy kicsit. Vagy nem? A szekrényemben
kotortam, mikor hallottam, hogy kinyílik az ajtóm.
-
Szia Lenah.
-
Szia Tomi. Mit szeretnél? – fordultam felé.
-
Csak apa kérdezi, hogy jössz-e velünk bowlingozni, meg
utána vacsizni? – mosolygott rám.
-
Most nem tudok… - láttam, ahogy lehervad a mosoly az
arcáról.
-
Oké. – vágott közbe gyorsan és meg sem várta, hogy
miért nem, már szaladt is kifelé – Nem jön! Mehetünk! – hallottam, hogy
kiabálva ugrál le a lépcsőn.
Tudom, hogy nem szerette, mikor nem mentem velük.
Kicsit rosszul éreztem emiatt magam, mert nagyon szeretem őt, és ő is engem. Abban
biztos lehet, hogy még bepótoljuk ezt a napot. Még utánuk mentem volna, hogy jó
szórakozást kívánjak, de mire kiértem a lépcső tetejére, pont becsukódott az
ajtó.
Hát, így jártam. Elég fura érzés volt, hogy csak így
leléptek… De az este legalább király lesz! Már alig várom, hogy
megleckéztethessem Josht. Belebújtam a legfeszesebb farmerembe, és egy
merészebb topot húztam mellé. A pulcsimon a cipzárt csak félig húztam fel, és
lazán lógott rajtam. Nem tudom miért éreztem, most ezt jónak, de úgy éreztem,
most ez kell. Egy hajgumival magasan felcopfoztam a hajam, majd felkaptam a
baseball sapkámat, és már szaladtam is le a lépcsőn. Felhúztam a sportcipőmet,
bezártam magam után az ajtót és már szaladtam is Baileyék felé. A szívem úgy
dobogott, mikor az éjszakára gondoltam, mintha arra készülnék, hogy életem
szerelmével randizzak. Bár, ha azt nézzük, talán félig meddig így is van. Csak
éppen nem egy pasiról van szó.
Becsöngettem, és nem sokkal később már barátnőm
vigyorgott rám.
-
Hű de csini vagy csajszi, csak nem Joshinak akarsz tetszeni?
– kérdezte szemtelenül.
-
Ezt most fejezd be. – szóltam rá, és besétáltam
mellette a házba – Inkább mesélj. – indultam a szobájába, majd rávetettem magam
az ágyra.
Gyűlölöm, hogy mindenki össze akar boronálni Joshal.
Már apa is egyre jobban idegesített, de most, hogy Bailey is kezdi, én már
kezdek kiakadni. De minek foglalkozom ezzel? Ha Josh meg én valaha is
összejönnénk, az lenne az igazi katasztrófa. Ilyenre még csak gondolni sem
merek. Elég épp annyi belőle, amit most is látok. Nem kell több.
-
Képzeld. – vigyorgott rám Bailey az ajtóból, majd
kinézett a folyosóra és behúzta maga után szobája ajtaját – Ugye, randiztam
Chaddel, és annyira király volt! – dőlt hanyatt mellém az ágyra – Annyira édes.
-
Édes? – nevettem – Ilyet se hallottam még tőled, pláne
egy pasira…
-
Ne szólj bele. – mutatott felém, de közben még mindig
vigyorgott.
-
Oké. Nem csinálok semmit. – nevettem még mindig.
-
Minden este kint ülünk és beszélgetünk. És tegnap éjjel
megcsókolt.
-
Micsoda? – ültem fel meglepetten – Komolyan? – kérdeztem,
mire ő csak boldogon bólogatott – Ez csúcs!
-
Nekem mondod?! – már szinte sikítozott – Annyira
imádom. – ölelte át a kispárnáját és csak bámulta a plafont.
Egész délután csak heverésztünk, és beszélgettünk.
Este az anyukája kihívott minket vacsorázni, és hiába mondtuk, hogy nem vagyunk
éhesek, akkor is ennünk kellett legalább egy keveset.
Miután végeztünk még visszamentünk a szobába azzal az
indokkal, hogy tanulunk, majd elindultunk sétálni. Legalább is otthon úgy
tudták. Bailey szüleit nem zavarta, ha sokáig kint van a lányuk valahol, csak
szerették tudni hová megy. Mondjuk most nem lett volna szerencsés, ha
elmondjuk, nekik mit szándékozunk csinálni az éjjel.
-
Lenah, azt elfelejtettem mondani, hogy ma Chad is
velünk jön.
-
Persze csak ha nem gond. – sétált oda hozzánk az
emlegetett.
-
Dehogy is. Örülök, ha bővül a banda. – mosolyogtam
rájuk – Lenah. – nyújtottam kezet a srác felé.
-
Chad. – fogta meg a kezem, majd gyengén megszorította
és megrázta – Örülök, hogy végre megismerhetlek, mert Bailey már nagyon sokat
mesélt rólad.
Elnevettem magam, majd intettem, hogy menjünk és
beültünk mindannyian most Chad autójába. Azt mondta, hogy ha már velünk jön,
akkor szeretné, ha az ő autójával mennénk. Azt nem értettem, hogy a suliban
eddig miért nem nagyon futottunk össze. Vagy… én hülye. Azért kellett nekem
olyan sokat várnom Baileyre ma reggel is. Örülök neki, hogy talált végre egy
srácot magának. Remélem, hogy boldog lesz mellette.
Mikor tisztáztam magamban a dolgokat, már tovább nem
is érdekelt semmi, csak hogy végre odaérjünk a célunkhoz.
Már nagyon sokan ott voltak. Kifejezetten sokan.
Beálltunk két autó közé és már pattantam is ki a hátsó ülésről.
-
Legyetek csak ketten, én meg leszek egyedül. –
fordultam vissza Baileyék felé, de meg sem vártam, hogy reagáljanak, már
szaladtam is tovább.
A szívem majd kiugrott a mellkasomból, ahogy végig
néztem az autókat. Alig vártam, hogy egybe végre beülhessek és vezethessek.
Száguldani. Csak ezt akartam.
- Azt hittem beijedtél. – kapta el Josh a
kezem és megállított.
- Beijedni? Tőled? – húztam el a számat – Ezt
most komolyan gondoltad?
- Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy
tényleg ennyire bolond vagy. – nevetett, de nem értettem ezzel mire céloz.
- Bolond? Most ezzel mit akarsz?
- Látsz még más csajt itt, aki azért jött, hogy
versenyezzen, és nem csak a picsáját akarja mutogatni? – mutatott körbe.
Igaza volt. Rajtam kívül nem volt más nőnemű egyed,
aki bemerte volna vállalni, hogy a fiúk ellen versenyezzen. Autóval meg pláne.
-
Hé, Josh. – lépett oda pár srác hozzánk.
Ketten fogták a harmadikat, aki látszólag nem nagyon
volt magánál. Szép. Már részegre itták magukat. Pedig még csak most kezdődik az
este. Ahogy méregettem őket, láttam, hogy az ő szemük is rajtam kalandozik.
-
Csini a barátnőd. – vigyorgott az egyik.
-
Nem a barátnőm. – morgott Josh – Még csak az kéne. – na
ebben egyetértünk - De mit akartok? Mit csinált ez a barom? Így hogy fog
versenyezni?
-
Pont ezért jöttünk. Le kell fújni azt…azt a izét, amit
csinálni akartatok…mi az a bátorságpróba, vagy mi az isten… - vakarta a
homlokát a szabad kezével az egyik.
-
Majd én megyek helyette! – léptem közéjük.
Sejteni mertem, hogy miről van szó, de akármi is
legyen, ha autókról és versenyzésről van szó, akkor megyek.
-
Ne izélj már. – tolt arrébb Josh, de erősen elkaptam a
karját és közelebb mentem újra.
-
Én megyek helyette. – próbáltam tudatosítani vele, hogy
akármit is fog mondani, nem tud eltántorítani attól, amit a fejembe vettem.
-
Azt sem tudod, miről van szó. – húzta el a száját.
-
Két autóval megyünk egymás felé, és az nyer, aki nem
rántja el a kormányt. – mosolyogtam rá elégedetten, mikor láttam, hogy végül
eltaláltam miről van szó. – Na most légy okos.
-
Uh, kemény a kiscsaj. – vihogott az egyik srác.
-
Jó, egy óra múlva találkozunk ugyanitt. Addig tűnj
innen.
-
Ezer örömmel szabadulok meg tőled. – vágtam vissza és
már le is léptem.
Ez az este eszméletlen lesz! Abban biztos lehet a
drága Josh, hogy nem fogom elrántani a kormányt, bármiről is legyen szó. Én
fogok ma büszkén hazatérni, és nem az ő arcára fog örömében vigyor kiülni. Ma
este megleckéztetem azt az önelégült fejét.
Ahogy haladtam előre, már egy helyen versenyezni
készült három autó, de furcsamód, mintha az egyikben nem ült volna senki. Mi a
fene?
-
Hé, Lenah! – integetett a túloldalról Bailey és
elindultam át hozzájuk, még mielőtt elindították volna az autókat.
Hirtelen valaki elkapta a karomat, és visszarántott a
fejemre nyomott egy sisakot, és betuszkolt az egyik autóba.
-
Mi a..
-
Indulnod kell. – vágta be az ajtót, és már láttam,
ahogy kiáll középre az egyik csaj.
Oké. Bekapcsoltam az övet. Megfogtam a kormányt, a
lábam a gázpedálra tettem. Beindítottam az autót, majd vártam az indító
mozdulatra. Abban a pillanatban, hogy a lánynak a magasba emelkedett mind a két
keze, mint az őrült tapostam a gázpedált. Az autók lámpafénye világította meg
egyedül azt a pályát, ahol végig kellett mennünk. Eléggé jól láthatóak voltak a
sávok, melyeken már korábban is haladtunk, így nem volt ismeretlen a pálya,
mert párszor már végig mentem rajta. Ahogy egyre gyorsabban haladtunk, és
sikerült beelőznöm az előttem lévő autót is, egyre jobban éreztem, ahogy
felszabadul a testem és másra sem vágyik, csak hogy még jobban a gázpedálra
nehezedjen, és még ennél is gyorsabban tegyem meg a távot.
Ahogy haladtam előre, már szinte reflexből vettem be
a kanyarokat, mikor végre újra feltűnt előttem a tömeg nem túl messze tőlünk.
Ám hirtelen bevágott mellém az egyik autós, és nekem hajtott, majd arrébb ment
és újra nekem ütközött, de ekkor már nem bírtam a pályán tartani az autót és
kisodródtam. Az autót csak nagy nehezen tudtam lefékezni, miután már nagyon
messzire elsodródtam.
Idegesen rávágtam a kormányra, majd újra beindítottam
a kocsit, és elindultam visszafelé. Dühösen fujtattam, majd ahogy odaértem az
emberek közé lefékeztem, és becsúszott a kocsi a helyére. Még meg sem állt
igazán, de én már pattantam ki belőle, és a vidáman nevető sráchoz lépkedtem,
aki kilökött a pályáról. Lendült a kezem és behúztam neki egyet. Ő is
elkerekedett szemekkel nézett rám, meg a társasága is.
-
Remélem most is élvezed, hogy kilöktél. – vettem le a
sisakot a fejemről, és gúnyosan rámosolyogtam – Sok balfék. Idejönnek először
és már azt hiszik, hogy övék a pálya. Pedig fel kell, világosítsalak drágaság,
hogy ez soha nem lesz a te helyed.
Azzal ott hagytam. Köpni, nyelni nem tudott, de a
körülötte álló cicababái sem. Remélem, többet nem szórakozik velem. Biztos nem
sűrűn látott még olyan lányt, aki képes volt beszólni neki, vagy éppen behúzni
neki egyet. Barom! Képes volt kilökni, csak hogy ő nyerhessen. Na, várjon csak.
Ha legközelebb idejön, majd megkapja a magáét.
-
Jól vagy Lenah? – szaladt mellém Bailey – Láttam, ahogy
kisodródtál a kocsival, mert neked ment. Azonnal oda akartam rohanni, de Chad
nem engedte.
-
Nincs bajom. És jól tette, hogy itt tartott. Veszélyes
lett volna odajönni, ezt te is tudod. – mondtam és cseppet sem voltam most
feldobva.
-
Minden oké?
-
Csak felhúzta az agyam ez a barom. – intettem a
fejemmel a srác mellé, aki épp egy lengén öltözött lányt ölelgetett – De mennem
is kell. Josh már vár.
-
Josh? – kerekedtek el Bailey szemei.
-
Ne reménykedj. Csak próbára teszem a bátorságát. –
vigyorodtam végül el, és már indultam is a találkahely felé.
Közben sokan odajöttek hozzá, és a srácnak
visszaadtam a sisakját, meg mondtam, hogy azért legközelebb nem árt, ha
szólnak, mielőtt engem akarnak versenyeztetni. Vállba veregetett és mondta,
hogy oké, legközelebb nem ilyen váratlan lesz a dolog, és már nekem is jó
kedvem volt. Néhányan velem tartottak, majd szembe találtam magam Joshal. A két
autó még egymás mellett állt.
-
Készen állsz? – kérdezte Josh.
-
Az nem kifejezés. – mondtam komolyan – Na és te?
-
Már alig várom. – vigyorgott rám – Kezdjük.
Bólintottam, majd beültem az egyik autóba. Sokunknak
nem volt saját kocsija, mint nekem se, de volt pár kő gazdag srác, aki idejárt,
mint Josh is, és ők rendszerint kölcsönadták az autóikat, vagy volt, aki direkt
erre szánt autóval járt, vagy két autóval jött, valakit beszervezve, hogy
vezessen.
Beültem a volán mögé, Josh pedig távolabb hajtott tőlem,
majd megállt velem szemben. Lehet, hogy idióta vagyok, de még csak az övet sem
kapcsoltam be. Mikor megállt megvártuk a jelet, és indultunk is. Szemtől
szembe. Egyre közelebb és közelebb értünk egymáshoz. A szívem a torkomban
dobogott az izgatottságtól. Abban biztos lehet, hogy én nem fogom elrántani a
kormányt. Biztos, hogy arra számít, hogy beijedek, de ki kell, hogy
ábrándítsam, mert nem így lesz. Már nagyon közel volt, és láttam, ahogy a
kormány fölé görnyedve figyeli a reakcióimat, de én erre csak elmosolyodtam, és
tartottam tovább egyenesen. Na most mi lesz? Kezd elbizonytalanodni. Látszik
rajta. Majd mikor már csak pár méterre voltunk egymástól…
