4. Fejezet - A tréfa

Sziasztok! :D

  Hoztam az újabb részt! ;) Nagyon köszönöm a véleményeket^^ :D Remélem továbbra is kapok tőletek pipa, vagy kommentár formájában :D

      Másnap nem győztük takarítani a házat. Mindenki elengedte magát az éjjel, és még Josh ellenére is szuper buli alakult ki. Jó nem? Meglepetés buli, aztán takaríthatod te a házat. Nagyon jó ajándék. Erről jut eszembe, hogy még egyetlen ajándékomat sem néztem meg. Majd, ha lesz energiám kibontogatom őket, majd elpakolom valahova. Már csak az hajtott igazán, hogy ma éjjel újra kimegyünk és Baileyvel, és meg sem állunk. Alig vártam, hogy újra ott legyek a város szélén, és átélhessem, amit szinte majdnem minden éjjel. Ennél jobb nincs is! Komolyan mondom! Bár az is biztos, hogy megölnének páran, ha tudnák, mit csinálok titokban. Főleg a család…

Valamikor délután végre végeztem mindennel. Felvánszorogtam a szobámba, és bevágtam magam az ágyba, hogy egy kicsit aludjak is, mert akkor holnap nem fogom bírni a sulit. Most legalább nem fogják számon kérni rajtam, hogy miért is alszok délután. Valami furcsa szag csapta meg az orromat, de nem foglalkoztam vele. Már nem volt erőm kimászni az ágyból.

Mikor magamhoz tértem már sötét volt odakint. Körbejártam a házat, hogy biztos legyek benne, már alszanak a többiek, de azért egy pohár tejet öntöttem magamnak, csak hogy a látszat meglegyen.

Felhajtottam gyorsan a tejet, mikor pár perc után sem találkoztam senkivel, majd kiosontam újra a hátsó ajtón, hogy belevessem magam a veszélyekkel teli éjszakába.  Majd valamikor hajnalban visszamásztam a szobámba, megfürödtem, és már aludtam is, csak hogy pár órával később kelhessek.

Elkészültem és visszamentem a szobámba, az ablakban ültem és figyeltem az ébredező tájat, amikor újra megcsapott az a szag, ami az éjszaka folyamán is. Nem tudtam elképzelni mi lehet ennyire büdös, ráadásul az én szobámban. Remélem nem Tom egyik kedvence szökött ki és döntött úgy, hogy az én szobámban döglik meg. Már volt rá precedens és nem szeretném, ha megint ez lenne. Körbenéztem mindenhol, de nem találtam semmit. Aztán megakadt a szemem az ajándékkupacon, és beugrott Josh. Előkotortam a dobozt, amit az éjjel a kezembe nyomott, és már biztos voltam benne, hogy ebből árad a bűz. Leszedtem a tetejét, majd azonnal vissza is raktam. Tudjátok mi volt benne? Egy patkány, mely már lassan a rohadás határán állt. A masnit a farkán nem tudom minek szánta, de az érdekel most a legkevésbé. Hogy volt egyáltalán gusztusa ezt a dögöt megfogni és belerakni a dobozba. Már élve is undorítónak találtam ezeket az állatokat, nem még ilyen állapotban. Felkaptam a táskámat, és a dobozzal a kezemben leszaladtam a lépcsőn. Apa már a konyhában ült, és a kávéját iszogatta a szokásos újság társaságában, én pedig lehajítottam elé a dobozt.

-          Mi ez? – nézett rám kérdőn, és láttam rajta, hogy már érzi a szagát.

-          Josh ajándéka. – húztam el a számat.

Apa furcsán nézett rám, majd letette az újságot, és megnézte a doboz tartalmát. Ő is hasonlóan reagált, mint én, majd visszatette a tetejét, és jó messzire tolta magától. Nem bírta az ilyen dolgokat.

-          Ugye most csak viccelsz? – nézett rám meglepetten.

Ha most elkezdi nekem Josht védeni, komolyan kitépem a hajam.

-          Nem apa! Nem viccelek! Mit gondolsz miért nem akartam még csak beengedni sem? –emeltem meg a hangom, hátra végre észhez tér és felfogja, hogy én nem fogok kibékülni azzal az idiótával.

-          Nem hiszem el, hogy valaki képes ilyen ajándékot adni a másiknak, csak úgy heccből.

Ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha én találtam volna ki az egészet, csak, hogy végre elhiggye, hogy Josh nem egy ártatlan kis bárány, mint ahogy azt ő gondolja. Nagyon mesterkedik abban, hogy kibéküljünk, de jobb, ha ráébred, hogy ez lehetetlen.

-          Itt van a bizonyíték előtted! – mutattam rá a dobozra, majd felkaptam és szem forgatva elindultam – Megyek, mert elkések. Tom! Gyere! – kiabáltam fel neki, miközben felhúztam a cipőmet.

Apa most nagyon Josh pártját fogja, és ez rohadtul idegesít. Mi az, amiért sikerült ennyire megszerettetnie magát? Hogyan érte ezt el nála? Biztos azzal az elbűvölő mosolyával, amivel szinte mindenkivel elhiteti, hogy ő ártatlan, de én olyankor legszívesebben beverném az orrát.

-          Itt vagyok! – szaladt le Tom a lépcsőn, felkapta a cipőjét és már indultunk is.

Odakint ki akartam dobni az ajándékot, de támadt egy ötletem, így fogtam a kezemben, és reméltem, hogy nem fog mindenki megbámulni a bűz miatt. Még jó, hogy nem kell buszon utaznunk. Bailey menetközben csatlakozott hozzánk, majd Tom félúton levált az általános suli előtt. Már alig vártam, hogy ne legyen ott, mert előtte nem beszélhettünk akármiről. Félre ne értse senki. Imádom az öcsémet, de még kicsi bizonyos témák titokban tartásához, vagy éppen ahhoz, hogy fültanúja legyen bizonyos beszélgetéseknek.

-          Akkor ma véghezvisszük a tervedet? – mosolygott cinkosan Bailey.

-          Mindenféleképpen. – vigyorodtam el, s már magam előtt láttam, ahogy Josh ki fog akadni.

-          Király! – mondta vidáman – És mit kaptál attól a bájvigyortól?

Bájvigyortól. Látszik, hogy egy véleményen vagyunk róla. Elkezdtem nevetni és alig bírtam abbahagyni, majd végül erőt vettem magamon, mikor Bailey már furcsán nézett, és kinyögtem.

-          Patkányt.

-          Most csak szívatsz? – nézett rám csúnyán.

-          Nem. Ráadásul döglötten.

-          Ba..bocsi, nem káromkodok. – emelte fel védekezőleg a kezeit – Ezt most komolyan mondod? Úristen! Ennél még a varangy is jobb volt.

-          Nekem mondod? – forgattam a szemeimet – Tudod, hogy gyűlölöm a patkányokat. És, még piros masnit is kötött a farkára, hát nem cuki? – húztam el a számat, mire Bailey tört ki hangos nevetésben.

-          Nagyon. – fogta már a hasát, és úgy sétáltunk be az iskola épületébe.

Nem győztem viszonozni a köszönéseket. Rengeteg balhét csináltunk már Joshal, így mindenki ismert minket. Ha valami galiba volt, akkor rögtön tudták, hogy valamelyikünk volt a tettes. Csak ebből az lett a gáz, hogy mindig minket vettek elő először. Mikor beértünk a terembe, lepakoltam a padomra, és előkotortam egy cetlit, amire ráírtam, hogy vissza a feladónak, majd rátettem a doboz tetejére, és odatettem Josh asztalára.

-          Ugye ez nem az, amire gondolok? – kérdezte vigyorogva Bailey, de láttam megjelenni egy kis undort is az arcán.

-          Ha az ajándékra gondolsz, akkor nem tévedtél. – mosolyodtam el, és éreztem, hogy elérkezett a bosszú ideje.

Ilyenkor bújt elő belőlem a kisördög. Már minden vágyam az volt, hogy hozzáfoghassunk ahhoz, amit elterveztünk. Közben Josh is megérkezett, és mikor meglátta a dobozt rám nézett, én pedig elmosolyodtam. Ő is ejtett egy gúnyos vigyort felém, majd leült az asztalához, és bevágta a padba a dobozt, amivel elérte, hogy lecsússzon a teteje. Gratulálok! Most még hamarabb ellepi a bűz a termet. Főleg ha még a tanárnő…és már be is csukta az ajtót. Mihelyst kigondoltam véghez is vitte a dolgot.

A tanárnő leült az asztalához, névsort olvasott, és elkezdte monotonan nyomatni az anyagot. Nagyon élveztük mondhatom. Történelem óra volt. Ilyenkor mindig visszasírtuk az általános iskolás tanárnőnket. Mindenki csak könyökölt a padon és próbált úgy csinálni, mintha érdekelné a dolog. Az egyik srácnak. Konkrétan folyt a nyála, ahogy két oldalt támasztotta a fejét és sikeresen bealudt. Josh szúrós pillantásokat vetett rám, mire én mindig csak elégedetten elvigyorodtam, majd elhúzta a száját és visszafordult. Már biztos csavarta az orrát a padjában lévő állat szaga. Gondolom azt hitte, hogy majd azonnal kivágom a kukába. Az tuti, hogy nem fordult meg a fejében, hogy visszakapja.

A tanárnő hirtelen elhallgatott, és furcsa arckifejezését nem tudtam mire vélni.

      -  Gyerekek, - gyerekek… gimnázium utolsó évében… - nem érzitek ezt a bűzt? – kérdezte, de mindenki megrázta a fejét.

Ezek szerint már mindenki sejti, hogy megint valamelyikünk a hunyó, és ilyenkor általában mindig mellénk álltak.

-          Kinyitom az ablakot. – állt fel a tanár, és már sétált volna az ablakhoz.

-          Tanárnő, kérem, ne nyissa ki, mert fázom. – szólalt meg Jeff aki az ablak mellett ült.

Majdnem elnevettem magam, ahogy láttam arckifejezését. Jeff, meg a fázósság? Két külön fogalom.

A tanárnő visszaült a helyére és próbálta volna tartani az órát, de el-el akadt a szava. Láttam, hogy már fojtogatja a szag, és egyre kevésbé bírja elviselni. Ezzel nem csak ő volt így, mert sokan a pulcsijuk ujjába temették orrukat, hogy védekezzenek bűz ellen, és hogy valamilyen szinten leplezzék a nevetést. Már nem nagyon bírta senki se, hogy ne röhögjön.

      -    Én ezt már nem bírom! – pattant fel a tanárnő, majd felkapta a cuccait és szaladt is kifelé – Vége az órának!

Amint kiszaladt mindannyian nevetésben törtünk ki. Josh visszatette a doboz tetejét, majd az ajtóhoz sétált és kinézett. Valószínűleg nem volt kint senki, mert kiment, és pár pillanat múlva üres kézzel jött vissza.

-          Látom tetszett az ajándékom. – vigyorgott rám, és egyáltalán nem látszott már rajta, hogy idegesítené az a tény, hogy kissé visszájára sült el a dolog.

-          Fantasztikus! Mindig eltalálod az ízlésemet! – mosolyogtam rá gúnyosan.

Ha tudná, hogy mára még nincs vége. Szélesebben mosolyogtam, és láttam, hogy már annyira nem tetszik neki a dolog. Ez már csak ilyen Joshi. Ne kezdj ki olyannal, aki visszaharap. S bár már évek teltek el, de még mindig nem tanult a hibáiból. Én meg nem hagyom magam! Nehogy már büszkén kihúzhassa magát, hogy férfiként mire képes. Tényleg. Erre még nem is gondoltam. Vajon hogy érezné magát, miután elkezdett dicsekedni azzal, hogy ő nyert, és mindenki kiröhögné miután elmondta, hogy ellenem. Mennyire gáz! De ma még pár embernek mosolyt fog csalni az arcára, az már biztos. És ő még nem is tud róla! Már csak ki kell várni, hogy megkezdődjön a kosármeccs. Most ez éppen kapóra jött.

Szerencsére a harmadik óra után mindannyian levonultunk a tornaterembe. Én annyira nem rajongtam a kosárért, de mivel ők voltak a suli büszkeségei, meg a focisták, így minden alkalommal ott kellett lennünk. Ez most egy ritka alkalom volt, hogy ilyen korán játszanak. De nem baj, mert így tuti mindenki itt lesz.

Baileyvel végigszenvedtük a meccset, majd megvártuk, míg a fiúk kivonulnak az öltözőbe. A tömeggel elindultunk mi is a termek felé vissza, de leszakadtunk tőlük és az öltözőkhöz szaladtunk. Megálltunk az ajtóban és hallgatóztunk egy ideig, majd mikor csend lett, akkor benyitottam. Senki sem volt már a szekrényeknél, mert mindenki a zuhany alatt állt.

-          Bemegyek. – mondtam Baileynek, mire ő csak bólintott egyet.

Az öltözőről lerítt, hogy fiúk lakják. Már csak a szagokból bárki rájött volna erre a tényre. Elég borzalmas volt. A zuhanyzók felől pedig nevetést, és érdekes hangokat hallottam. Mit csinálhatnak ezek? Erre a gondolatra megálltam egy pillanatra, majd indultam volna tovább, mikor valaki megállt előttem.

-          Szia. – intettem felé zavartan, s már láttam, hogy Jeff az. 

Basszus! Most tuti be fog köpni, és akkor lőttek az egésznek. S bár hiába féltem egy kicsit a lebukástól, azért a szemem elkalandozott csupasz felsőtestén. Meg kell hagyni, hogy Jeff igencsak jó pasi volt. És még helyes is. Most meg csak egy törülköző van a derekára tekerve és semmi más. Izzasztó egy helyzet.

-          Szia. – nézett rám furcsán, majd elmosolyodott – Josh szekrényét keresed?

-          Igen. – bólogattam, és örültem, hogy rögtön vette a lapot.

-          Ott van. – mutatott a háta mögé.

-          Köszi, és légyszi, ne szólj senkinek. – kérleltem mialatt elhaladt mellettem.

-          Nem fogok. – vigyorgott vissza, majd eltűnt az ajtó mögött.

Még vártam egy kicsit, hogy tuti nem jön-e ki senki, majd gyorsan a szekrényhez léptem és minden egyes ruhadarabját összeszedtem. Azt, amiben suliba jött, és még a mezét is, nehogy véletlen valami is itt maradjon, amit fel tud venni. Mikor minden meg volt, futásnak eredtem és már csak odakint álltam meg Bailey mellett.

-          Sikerült? – vigyorgott rám.

-          Minden megvan. – húzódott elégedett mosolyra a szám – Menjünk!

Elindultunk, és sebes léptekkel jártuk körbe az iskolát. Szerencsére nagyon sok faliújság volt, ahová ki lehetett tűzni egy-egy ruhadarabot. Igyekeztünk egymástól minél távolabbiakra tenni a cuccait, hogy még nehezebben tudja összeszedni azokat. Gondosan raktunk fel mindent, a lehető legtöbb gombostűvel, ami csak akadt. Az lesz a gáz, ha marad a ruháiban, és majd szurkálja egész nap. Az alsógatyája maradt utoljára. Ennek meg volt a külön helye, mégpedig nem is akárhol. A tanári irodában.

Mikor odaértünk szerencsére nem találtunk bent senkit, mert még mindenki lent volt, hogy rendben visszavonuljanak a diákok a termekbe. Beszaladtam, és feltűztem a helyére a boxert, majd szaladtam is kifelé, az ajtó előtt megragadtam barátnőm karját, és nevetve siettünk tovább, hogy még véletlenül se bukjunk le. Lerohantunk a folyosóra, ahol azonnal szembe kell találkoznunk Joshal, ha ki jön.

Nekitámaszkodtam a falnak, Bailey pedig leült a földre, és vártunk arra, hogy mikor bukkan fel. Nem kellett sokat, mert pár perc múlva kivágódott az ajtó, és Josh csörtetett felénk, miközben igyekezett összefogni a törülközőt a derekán, hogy le ne essen róla. Szép kis látvány volt így is, nem akartam teljes valójában megszemlélni. Akkor magam szedtem volna inkább össze a ruháit, csak hogy öltözzön fel, de nagyon gyorsan.

Láttam rajta, hogy ideges, én pedig csak még jobban vigyorogtam rá, ami persze jobban felidegesítette.

-          Lenah. – állt meg előttem, és közben kuncogó lányok hada sétált el mellettünk – Sziasztok lányok. – vigyorgott rájuk gúnyosan – Lenah! – fordult megint felém.

-          Tessék Josh. Miért járkálsz így a suliban? Nem tudtad, hogy ez nem illik? – próbáltam tudatlan arcot vágni, amivel még jobban feldühítettem.

-          Ne szórakozz velem. Hol vannak a ruháim?

-          Csak nézz szét. – nyújtottam ki a folyosó irányába a karom – Figyeld a falakat.

Josh dühösen fújt egyet és elindult összeszedni a ruháit. El fog tartani egy ideig. Népszerű lesz a lányok körében az biztos. Mondjuk már így is az.

-          Segítsek? – kiabáltam utána, mikor már az első zokniját kezdte leszedni.

-          Remélem találkozunk következő éjjel, mert ez még megtorlásra szorul! – mutatott rám dühösen.

-          Hidd el, hogy ott leszek cicám. – mondtam gúnyosan, de a lehető legmagabiztosabban.

-          Nagyon helyes. – kiabálta vissza, és már szaladt is tovább.

Abban biztos lehetsz Josh, hogy találkozunk a város szélén holnap éjjel. Ki nem hagynám semmi pénzért. Ezek után meg főleg.