6. Fejezet - Gyűlöllek!?

Sziasztok!:)

Itt az újabb rész. Bocsánat a kimaradásokért. :) 

Örömmel várok minden véleményt!^^

Elrántotta a kormányt. Beijedt! Én még mindig egyenesen száguldottam tovább, és egyik kezemmel örömömben a levegőbe bokszoltam. Eszméletlen érzés volt tudni, hogy Josh most valószínűleg összevissza szidja magát, meg engem is persze, hogy képes voltam őt leverni. Látszik ki az őrültebb kettőnk közül. És hát… az nem ő. Olyan öröm áradt szét a testemben, amire azt hittem eddig, hogy lehetetlen. Nem gondoltam volna, hogy ez így fel fog dobni majd.

Lassítottam, megfordultam és visszahajtottam a többiekhez. Kiszálltam az autóból és le sem lehetett volna vakarni a mosolyt az arcomról. Már csak az hatalmas örömmel töltött el, hogy ha autóba szállhattam és versenyezhettem, de ez, hogy levertem Josht, a bátorságpróbán, ez mindent felülmúl. Mikor odaértem a közelébe, pont akkor szállt ki az autójából, és dühösen vágta be az ajtót maga után.

-          Te normális vagy? – esett nekem.

-          Én megmondtam, hogy nem adom könnyen magam.

-          Te nem vagy normális. – válaszolta meg a saját kérdését, mintha nem is hallotta volna azt, amit én mondtam.

-          Csak egyszerűen nem vagy képes felfogni, hogy nem én rántottam el a kormányt – mutattam saját magamra – hanem te! – fordítottam felé a mutatóujjamat.

-          Hagyjuk, jó? Több ilyen nem lesz. Az a mázlid, hogy én ültem a másik autóban és nem valamelyik másik idióta.

-          Miért nem lesz több ilyen? – néztem rá értetlenül – És miért is kéne annak örülnöm, hogy te ültél ott?

-          Mert vannak olyanok, akik soha nem rántják félre a kormányt, és képesek lettek volna inkább beléd menni, csak hogy ne veszítsék el a versenyt, ugyanúgy, mint ahogy te meg akartál engem leckéztetni.

-          És?

-          És…á, - legyintett – hagyjuk. – mondta és elsétált.

Egy ideig csak bámultam utána, mert nem értettem mire akart kilyukadni. Vagy nem is akart semmire utalni, csak kiakadt, mert mindenki előtt móresre tanítottam?  Biztos feléledt benne a férfiúi ösztön, hogy lealázta egy nő. Ezen már nem tud javítani. Mindenki látta, aki itt volt, és engem tuti őrültnek gondolnak, de őt viszont tudják, hogy legyőzte egy lány. Mondjuk, azt is tudják, hogy oda vissza verseny van közöttünk, és hol az egyik szív, hol a másik, most éppen Josh szívott nagyobbat. Kicsit az én javamra fordult a verseny.

-          Te teljesen bolond vagy! – ölelt át hirtelen Bailey – Csúcs szuper voltál! – vigyorgott rám hátrébb lépve – De akkor is bolond vagy!

-          Ezen miért lepődsz meg ennyire? – nevettem el magam.

Végül elindultam én is, mintha valami dolgom lenne. Igazából… Nem tudtam még hová megyek, vagy mit fogok csinálni, csak mentem előre. Sokan megállítottak beszélgetni, és páran elmondták, hogy nem gondolták volna, hogy egy lány képes ilyenekre. Mintha nem ugyanolyan emberből lennénk, mint a pasik. Mondjuk, igaz vannak olyanok, akik már attól bőgve rohannak hazáig, ha letörik a műkörmük, de engem az ilyesmi nem igazán zavart volna. Mondjuk, éppenséggel nem hordok műkörmöt se és nem is hiányzik. De az is igaz ám, hogy pasik között is vannak, ne bánts virágok, akik már egy kis ütéstől is kiakadnak.

Céltalanul járkáltam az emberek között. Lassan nagyon későre járt, és kezdett hűlni az idő. Nem volt ínyemre a dolog, hogy már menni kell hazafelé, de sajnos muszáj volt. Már így is tovább voltunk, mint kellett volna. Apának már tuti, hogy feltűnt az eltűnésem. Már most elkezdek készülni, mert biztos vagyok benne, hogy vár rám most egy jó alapos fejmosás.

-          Mi az Lenah. Már fellőtték a pizsit? – szólt utánam gúnyolódva Josh.

-          Képzeld, igen, de legalább nekem nem kell pelenkát cserélnem. – szóltam vissza, majd elvigyorodtam.

Azonnal csendben maradt, mikor a haverjai röhögésben törtek ki. Láttam rajta, hogy lesül a képéről a bőr, és inkább elbújna. Engem pedig azt hiszem, most legszívesebben elásna a föld alá. Az már biztos, hogy én ma boldogan fekszem le aludni, bármi is várjon otthon.

Megragadtam Bailey kezét és magam utána vonszoltam. Beszálltunk Chad autójába, és kiharcoltam magamnak, hogy vezethessek. Chad átdobta nekem a kocsi fölött a kulcsot, majd átsétáltam és beültem a volán mögé. Pár perccel később már élveztem, ahogy az ablakon beáramlik a levegő, és hátrafelé fújja a hajam a szél. Hirtelen feltűnt egy autó mögöttünk és dudálni kezdett.

Ki a franc ez? Minek dudál? Előzzön meg, ha az a baja, hogy lassan megyek. De nem hagyja abba. Dudál még mindig. Rátapadt a keze arra a szar gombra? Basszus! Rohadtul idegesítő. Leállhatna már vele. Beletapostam jobban a gázba. Ő is gyorsított. Most már baromira kíváncsi vagyok ki szórakozik.

-          Lenah, ne csináld. – hallottam Bailey hangját a hátam mögül és megfogta a vállam.

Nem reagáltam neki semmit, csak az utat figyeltem magam előtt, és próbáltam nem az őrjítő dudaszóra gondolni magam mögött. Aztán abbahagyta, és lekapcsolta a fényszóróit. Most vajon mit akar? Ki a franc szórakozik velünk? Rohadtul befejezhetné, mert egyáltalán nem olyan vicces, mint ahogy azt ő gondolja.

Hirtelen újra megszólalt a duda, majd felkapcsolták a fényszórót újra, de már mellettem volt az autó. Annyira figyeltem hátrafelé, hogy fel sem tűnt, hogy már mellém ért. Most már láttam kik az autó utasai, mert bent is felkapcsolták a lámpát. Josh ült a volán mögött, és vigyorgott rám, körülötte meg a haverjai.

-          Rohadt vicces! – üvöltöttem át nekik, mire ők csak nevettek.

-          Benne vagy egy versenyben a városig? – vigyorgott rám Josh.

Azonnal felébredt a lelkiismeretem, hogy nem lehetek ennyire idióta, mert ez csak egy nagy baromság. De a fenét érdekel!

Bólintottam és azonnal rátapostam a gázra. Ők is rágyorsítottak és megkezdődött a mi kis rögtönzött versenyünk.

-          Lenah.

-          Csak kapcsoljátok be az öveteket. – vágtam közbe azonnal, hogy Bailey megszólalt volna.

Nem is érdekelt tovább semmi, csak próbáltam megelőzni Josht és a bandáját. Nem tudom mennyire képes ez az autó, de az biztos, hogy nem éppen versenyzésre volt használva eddig. És az ő autójuk meg eléggé versenyképes, szóval ez a verseny nem éppen igazságos. Mindegy, megyek, ahogy tudok. Chad nem szólt rám, hogy álljak le. Maximum akkor lassítanék le, ha ő mondaná, mert az ő kocsija.

Nem foglakozott vele, úgyhogy én sem vártam további reakcióra, csak még jobban felgyorsítottam és hajtottam előre a sötét úton.  

Hirtelen Josh autója sötétbe borult, mert lekapcsolt minden fényforrást a járművön. Idióta barom állat! Nem gondolja, hogy ez a legveszélyesebb, amit csinálhat? Ütöttem a kormányt, és lassítottam, majd a fényszórók megvilágították az autót, ami keresztben állt előttünk. Ki akartam mászni az autóból. Már a rohadt biztonsági öv is beakadt, így hangos szitkozódás közepette, végül Chad segített kikapcsolni, majd kivágtam az ajtót és kiszálltam az autóból. Josh nekitámaszkodott az autója oldalának és csak vigyorgott rám.

-          Te idióta barom állat! – lépdeltem felé.

-          Mi a baj? – játszotta a hülyét, de ezzel csak még jobban ingerelt.

-          Ha nem tűnik fel időben, hogy itt vagytok, meg nem kezdek lassítani, lehet, hogy meg sem bírtam volna állni. Szándékosan keresed a bajt? – néztem rá – Jó, oké, erre ne is válaszolj, mert tudom, hogy igen.

-          Mintha te nem ezt csinálnád. – mondta gúnyosan.

-          Ezek után még képes vagy nekem visszapofázni? Amott csak mi voltunk ketten, de itt sokkal több ember kerülhetett volna bajba, te idióta.

-          És? – ugye most csak szórakozik velem.

Láttam rajta, hogy alig bírja visszafojtani a nevetését, és már nem bírtam tovább. Emeltem a kezem, hogy lekeverek neki egyet, de elkapta a karomat a levegőben, és nem engedte el.

-          Eressz el. – förmedtem rá.

-          Miért? – lépett közelebb, és már zavaróan közel hajolt – Mi lesz, ha nem?

Legszívesebben jól összeszidtam volna, de tudom, hogy akkor csak kiröhög a haverjaival együtt. Csak álltunk ott. Fogta még mindig a karom, és engem bámult. Egy ideig még elviseltem, de már kezdett sok lenni.

-          Gyűlöllek! – szabadultam ki a szorításából, és elindultam vissza az autóhoz.

-          Ennek örülök, mert kölcsönös! – kiabált még utánam.

Nem is néztem vissza, csak hallottam, hogy becsukódik egy ajtó és elhajtanak a kocsival. Beszálltam én is a helyemre, még rávágtam egyet a kormányra és elindultunk. Bailey miután harmadszor is megkérdezte, hogy minden rendben-e de én leüvöltöttem a fejét, felhagyott a további kérdezősködéssel, de utána rögtön bocsánatot is kértem a viselkedésem miatt. Aztán mikor elkezdte azt ecsetelni, hogy mi milyen szép pár lennénk Joshal, és látta ám, hogy mi volt, amikor csak álltunk egymással szemben, és azon imádkozott, hogy egymásnak essünk, akkor inkább már meg sem szólaltam, csak csendben tűrtem, és a kormányt szorongattam. Alig vártam, már, hogy hazaérjünk. Már kezdett kicsit sok lenni, hogy Josh így, Josh úgy.

Aztán pár perccel később szerencsére megálltam a házunk előtt, Chad beült a helyemre, és elhajtottak. Próbáltam nem nagy zajt csapni befelé menet, és sehol nem volt fény, úgyhogy mindenki alszik. Bezártam magam mögött az ajtót, kibújtam a cipőmből, és már sétáltam felfelé, mikor a nappaliban felkapcsolódott a villany.

Mi a fene?

Elindultam visszafelé, de apa kijött és megállt az ajtóban.

-          Hol voltál? – na, basszus.

-          Baileyvel meg a barátjával voltunk kint a városban sétálni és elment az idő. – hazudtam szemrebbenés nélkül.

De végül is valahol igaz volt a dolog, a részleteket meg nem kérdezte.

-          Legközelebb azért legalább egy cetlit hagyj.

-          Szólni akartam, de addigra már elmentetek.

-          A telefont mire találták fel?

-          Jó, több ilyen nem lesz. Jó éjt. – szaladtam fel a lépcsőn és már meg sem vártam, hogy reagáljon.

A következő hetek olyan lassan teltek el az őszi szünetig, hogy azt hittem meghalok az unalomtól. Sajnos csökkentenem kellett az éjszakai kisurranások számát, amit nem felejtett el Josh sem megemlíteni és szívatni még ezzel is. Egyre jobban utálom. Komolyan. Ráadásul apa is azt hajtogatja, hogy miért nem békülünk már ki, meg satöbbi. Baileynek meg az lett a mániája, hogy olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek az oviban, mert azok is mindig piszkálják egymást, ha tetszik nekik a másik.

Csúcs! Valakinek még valami ötlet? Miért akarja mindenki belebeszélni ebbe az egészbe, hogy itt több is van a háttérben. Már, csak ha belegondolok, hogy hozzá kéne érnem, rosszul leszek. Nem bírnám megcsókolni és ez tuti.

-          Vééégre szünet! – tártam szét a karom és megpördültem az iskola épülete előtt – Soha nem vártam még ennyire semmit! Holnap irány Milánó! – már szinte ugráltam örömömben.

-          Képzeld. – lépett mellém vigyorogva Bailey – Mi is elutazunk Chaddel, ráadásul Veronában leszünk.

-          Csúcs! Majd meglátogathatnátok! Vagy majd én megyek el hozzátok, és kiállok Júlia erkélyére énekelni, hátha jön az én Rómeóm.

-          Akkor szólok Joshnak…

-          Bailey! – csaptam a vállára – Ilyenkor nagyon utállak, ugye tudod? – próbáltam komolyan mondani, de elnevettem magam – Na, de én húzok is hazafelé, mert még semmit sem pakoltam el.

Elköszöntem tőlük és már szedtem is a lábam hazafelé. Dúdolgattam egész úton, és néha ugrottam egyet, kettőt vidáman. Már alig vártam, hogy előszedhessem a bőröndömet, és mindent belehajigáljak, reggel pedig felülhessek a gépre.

-          Sziasztok! – köszöntem hangosan, mikor beléptem az ajtón.

-          Kisasszony, állj csak meg. – szólt rám apa, és furcsa érzésem támadt – Miért hazudtál nekem, aznap éjjel, amikor későn jöttél haza és én a nappaliban vártalak? Nem a városban voltatok sétálni… tudom jól. Megmondtam neked, hogy többet nem mehetsz arra a helyre, nem? – kiabált.

-          De…

-          Ne szólj közbe! Világosan megtiltottam neked, hogy versenyezz, amikor a rendőrök hoztak haza titeket. Most pedig ne is lássalak holnap reggelig. – mutatott fel.

Felszaladtam, majd bevágtam magam után az ajtót. Király! Honnan a büdös francból tudta, meg most, hogy versenyezni voltam kint. Biztos az az idióta mondta meg! De… nem. Annyira biztos van esze, hogy ne köpje be saját magát is egy ilyen ökörséggel.

De akkor ki volt az a nagyon barom?

Áh, nem is érdekel. Csak elhúzhassak innen egy hétre. Jót fog ez most tenni nagyon. Se Josh, se apa nyaggatása, se Bailey azzal, hogy mi tuti szerelmesek vagyunk azzal a hülyével egymásba.

Kiszedtem a bőröndömet, és mindent csak belehajigáltam. Aztán mikor végeztem elmentem fürdeni, és nem érdekelt hány óra van, levetődtem az ágyra, és csak bámultam a plafont, miközben a kislabdámat hajigáltam.

Elegem volt jelen pillanatban mindenből és már csak arra vártam, hogy Milánóban lehessek Ronald bácsival és a többiekkel, akik neki dolgoznak. Imádtam ott lógni, ahol minden az autókról és a versenyzésről szól. Ronald mióta nem versenyzik, azóta saját csapata van, és két pilótája, akik rendszerint ott lopják a napot, hogy teszteljenek. Néha Ronald is engedi, hogy beüljek az autókba. Vezetni még nem hagyott, mert félt tőle, hogy nem bírnám irányítani ilyen gyorsaságban az autót…blabla. Igen. Nem tud róla, hogy versenyezni szoktam. Bár lehet, hogy neki elmondhatnám.

Lassan éreztem, hogy elnehezül a szemhéjam, és elnyomott az álom.  Arra ébredtem, hogy apa becsörtet a szobámba, hogy ha nem kelek fel, akkor le fogom késni a gépet, és ugrott a vakáció. Ezekre a szavakra, azonnal kiment az álom a szememből, és már ki is pattantam az ágyból. Elvégeztem a teendőimet, felöltöztem és már szaladtam is le a lépcsőn a bőröndömmel együtt. Elköszöntem Tomitól, és apa kivitt a reptérre.

-          Bekísérjelek?

-          Nem kell. Megleszek. – mondtam, de még érezhető volt a feszültség kettőnk között.

-          Vigyázz magadra.

Csak bólintottam jelezve, hogy úgy lesz, majd magam után húzva a bőröndömet besétáltam a hatalmas épületbe. Rengetegen voltak benn. Sokan ültek és csak vártak, vagy beszélgettek. Én pedig elindultam megkeresni, hogy hol kell majd beszállnom. Szerencsére könnyen kiigazodtam az idegen helyeken, így hamar megtaláltam. Felállítottam a bőröndömet egy üres ülőhely mellett, majd leültem, mert még nem kezdődött meg a beszállás. Csak figyeltem az embereket, és próbáltam most nem gondolkodni, csak azon, hogy milyen jó lesz Milánóban. Hirtelen, mintha valaki a nevemet kiabálta volna. Körbe néztem, de nem láttam senkit sem aki ismerős lett volna, majd hirtelen valaki megállt előttem, és mikor felnéztem rá tátva maradt a szám.

-          Te mi az istent keresel itt? – álltam fel elképedve.

-          Nem hagyhattam, hogy elmenj csak úgy.

-          Ezt, ezt hogy érted? – még mindig értetlenül álltam előtte.

-          Majd mindjárt megérted. – mondta, és magához húzott majd éreztem, ahogy az ajkai az enyémhez érnek, és fájt bevallanom, de beleborzongtam ebbe.

Nem húzódtam el. Visszacsókoltam, és még jól is esett. Két keze közé fogta az arcomat, és a teste nekem feszült, ahogy gyengéden játszottak egymással az ajkaink. Nem akartam bevallani magamnak, hogy ezt igen is élvezem… Nem akartam elhinni, hogy mindez tényleg megtörténik. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy valaha is ez bekövetkezhet, de tessék. Itt állok a karjaiban annak a srácnak, akire nem régen még üvöltöttem, hogy gyűlölöm.