Sziasztok!
Visszatekintünk kicsit a múltba, hogy hogyan is kezdődött az egész cívódás a két fiatal között... :D
Köszönöm az eddigi pipákat és remélem továbbra is kapok tőletek! :D
Már csak
pár nap volt Lenah tizenegyedik születésnapjáig, mikor megtudták, hogy új
család költözik a környékre. Mindannyian izgatottan várták, hogy végre
láthassák azokat az embereket, akik az öreg George bácsi, és Maggie néni házába
fognak költözni.
Lenah, Bailey és még néhány barátjuk szokás szerint
kint voltak a játszótéren.
- Kapj el!
- Most te vagy a fogó!
- Fussunk!
Hallatszottak a vidám kiáltások messzire. Az utcában
már senki sem lepődött meg a hangos játékon, mert mindig így volt, ha a
gyerekek kiszabadultak otthonról. Az volt a furcsa, ha már csendben voltak.
Akkor valami rosszban sántikáltak, és minden szülő azonnal kint termett a
házból.
- Bailey a fogó szaladjatok! – mondta
egyikőjük és mindenki sikítozva, kiabálva szaladt amerre látott.
- Nézzétek! – kiáltotta hirtelen Bailey
és az utcán elhaladó kamionra mutatott – Errefelé nem szoktak ilyenek jönni.
- Ez egy költöztető autó. – mondta
elvarázsolva Steve.
- Biztosan az új lakók holmiját hozza.
–mondta Lenah és ő is felkapaszkodott a kerítésre a többiek után.
- Gyertek, nézzük meg! – kiáltotta Steve
és már szaladt is.
A többiek meg szedték a lábukat utána, majd megálltak
a kamion előtt és tátott szájjal nézték mekkora nagy is az hozzájuk képes. Mindenki
kíváncsi volt az új lakókra. Tudták, hogy lesz egy velük egy idős gyerek is,
mert az iskolában elmondták nekik, hogy hamarosan új lakók költöznek ide és
lesz egy új osztálytársuk is. Ők azonnal örültek a hírnek, mert így lesz egy új
bajtársuk. Már előre megbeszélték, hogy mindenbe be fogják őt venni.
- Odanézzetek!- mutatott Henry a kamion
hátuljába- Mennyi holmi.
Szájtátva
mérték fel azt a temérdek mennyiségű dobozt, és bútort, amennyit még soha nem
is láttak életükben. Azonnal végig futott az agyukon, hogy felmennek és
játszanak, mert milyen király lehet odafent, mondjuk bújócskázni.
- Vigyázzatok gyerekek. - mondták a
munkások, akik épp egy szekrényt hoztak lefelé a platóról- Menjetek egy kicsit
odébb.
Szót fogadtak és arrébb álltak, hogy ne legyenek láb
alatt. Csendben figyelték amint a munkások befelé hordják a bútorokat. Egyen-
kettőn elámultak, hogy milyen nagy, vagy, hogy éppen milyen kicsi, vagy érdekes
formájú. Rengeteg olyan dolgot láttak, amit még ez idáig soha sem, és egy
„azta” kíséretében követték végig, ahogy behordják őket a házba.
Egy férfi irányította a cipekedő öt másikat. A
gyerekek csodálkozva néztek rá, miközben mondta nekik, hogy mit hová vigyenek
be. Emlékeztette őket arra, amikor katonásdit játszottak és kellett egy
irányító.
- Biztosan az-az egyik új lakó. – súgta
Bailey a többieknek.
- Aha. – Bólogattak helyeslőleg a
többiek.
Ekkor egy sötétkék autó fordult be az utcába, majd
lassított és végül meg állt a ház előtt. Mindannyian kíváncsian kapták oda a
fejüket, és várták, hogy mikor nyílik ki az ajtó. Reménykedtek benne, hogy
végre megpillanthatják azt a fiút, akiről már sokat hallottak. Végül kinyílt az
egyik ajtó, és egy magas szőke hajú nő szállt ki rajta, a másik oldalon pedig
egy fiú ugrott a földre.
- Ők meg biztosan a család többi tagjai.
– mutatott feléjük Bailey.
- Igen. – helyeseltek ismét a többiek.
- És ö lesz az új osztálytársunk. -
mondta Martha vidáman.
Egy ideig még csendben figyelték az eseményeket.
Lehasaltak az árokba, és végig követték, ahogy lassan kiürül a kamion és minden
bekerül a házba. Abban reménykedtek, hogy még felbukkan a fiú, akit az imént
láttak, de nem jött ki többet a házból. Mindannyian egyre csalódottabbak
lettek, mert nagyon el akarták hívni őt is játszani, hogy csatlakozzon a
bandájukba.
- Ideje lesz mennünk. – mondta Lenah –
Kezd sötétedni.
- Igaz, menjünk. – helyeselt mindenki.
Elköszöntek egymástól, majd mindenki elindult
csendben hazafelé. Lenah is csak dudorászott és apró kavicsokat rugdosott maga
előtt miközben már befordult a házuk elé. Nem laktak túl messze egymástól, így
bátran elengedték őket a szülők egyedül játszani. Meg nem volt egy túl
veszélyes környék. Autó se sűrűn járt erre.
- Szia apa. – lépett be Lenah a házba.
- Szia kicsim. – ment ki apja az
előtérbe, majd felkapta az ölébe a lányát, mire az nevetésben tört ki.
- Képzeld, láttuk az új lakókat. –
szólalt meg még mindig mosolyogva.
- Na és milyenek? – kérdezte
érdeklődően.
- Rendesnek tűnnek. –vonta meg a vállát
Lenah, mire az apja csak nevetett.
Végül bementek a konyhába. Tomi a kisszékében ült és
éppen vidáman majszolt valamit, amit úgy széttrancsírozott, hogy senki nem
mondta volna meg, hogy micsoda. De neki látszólag nagyon ízlett. Lenah is leült
apjával együtt, majd megvacsoráztak. Ő még vidáman mesélte, hogy miket
játszottak aznap, de már nagyokat ásított közben. Miután végeztek, apja
engedett neki vizet a kádba, gyorsan megfürdött majd szaladt a szobájába még
játszani egy kicsit. Felsorakoztatta a plüssállatait az ágyon és ő volt a
parancsnokuk. Megmondta, hogy mit hová tegyenek, mit csináljanak, de nem
játszott sokáig, mert hamar elnyomta az álom.
Másnap, mivel iskola volt, apja jött ébreszteni, de
nem nagyon akart kimászni az ágyból. Körülötte mindenhol plüssállatok hevertek,
és ahogy mocorogni kezdett, hogy ő nem akar iskolába menni mindet leverte a
földre. Majd miután fölkelt, gyorsan elkészült, megreggelizett és már indult is
az iskolába. Csak a keléssel voltak bajok. Utána már minden ment, mint a
karikacsapás. Az iskoláig azt játszotta, hogy autóban ül és száguldozik.
Dudált, mikor kikerült egy-egy embert, és imitálta az autó zúgását. Nagybátyja
autóversenyző, és teljesen elvarázsolta őt is ezzel az egésszel. Imádta már
csak az autók zúgását is, de az apja nem nagyon szerette, amikor versenyre
vitte őt Roland bácsi.
A terembe érve hangosan köszönt, lerakta a táskáját a
padjára és már ment is a barátaihoz.
Mikor becsöngettek, mindenki a helyére ment, mert a
tanárnő rögtön a teremben is volt.
- Jó reggelt gyerekek. Üljetek le. – a
tanári asztal mellé állt és megvárta, míg mindenki leül – Mint látjátok, nem
egyedül jöttem. Ő az új osztálytársatok, Josh Fuller.
- Sziasztok. – köszönt Josh, aki eddig
csendben állt a tanárnő mellett.
- Szia Josh. - köszönt az osztály
kórusban.
Volt, aki álmosan, volt, aki unottan, de sokan
érdeklődve tekintettek új társuk felé. Az óra viszonylag csendben telt el,
miután Josh talált magának egy helyet. A végére már mindenki majdnem elaludt, annyira
unták. Lenah viszont nem unta az órát. Josht figyelte, mert rettentő érdekesnek
találta.
Szünetben a kis banda, szokás szerint együtt rótta a
folyosókat. Akárcsak a nagyok. Szerettek volna rájuk hasonlítani, és ezért is
volt, hogy mindig együtt lógtak már most.
- Hé, Lenah, szerintem meg kéne hívnod
Josht is a bulidba. Mindenki ott lesz, ő sem hiányozhat. – szólalt meg Bailey.
- Igen, már akartam. – bólintott Lenah.
Elindult Josh felé a többiekkel a nyomában.
Határozott lépésekkel haladtak, de pont mikor odaértek volna hozzá, akkor
becsengettek órára.
- A francba, becsöngettek. Mindegy, majd
a következő szünetben meghívod. – húzta el a száját Bailey.
- Igen, de most menjünk, mert jön a
tanárnő. – indultak el befelé, és leültek a helyükre.
A második óra gyorsabbnak tűnt, mert ezt legalább nem
unták végig. A töri tanárnőt nagyon szerették, mert izgalmasan adta elő nekik
az anyagot, és mindig mondott, vagy csinált valami mulatságosat.
Mikor újra szünet lett, azonnal megkeresték Josht,
hogy még véletlenül se maradhasson el a meghívás.
- Szia Josh. – álltak oda elé.
- Sziasztok. – intett feléjük.
- Az egész osztály jön Lenah bulijára! –
kiabálta be egyikük, majd a többiek elcsitították és a háttérbe tolták.
- Igen. – bólintott Lenah –Szóval, arról
lenne szó, hogy szeretnélek meghívni téged is.
- Jól van. Köszi a meghívást. Azt hiszem
nincs akadálya. Ott leszek. Mikor lesz?
Kicsit
furcsán néztek össze, mert érződött Joshon, hogy nagyvárosból jött, és
Amerikából. Már csak a külsején is látták, meg a beszédstílusán is észrevették
ezt a különbséget. De örültek, hogy ő is ott lesz a bulin velük együtt.
- Holnap után, és délután négykor
kezdődik, de ha hamarabb ott vagy sem baj, mert ők, - nézett hátra- már ott
lesznek.
- Jól van, majd találkozunk. Sziasztok. –
mondta és bement a terembe.
- Menjünk mi is. – mondta Bailey és
követték Josh példáját.
Iskola után, mindannyian hazamentek, leckét írtak,
majd volt, aki belevetette magát a természetbe, vagy a játszótéren töltötte az
idejét, de volt olyan is, aki délután inkább szundított egyet. Lenah viszont a
konyhában segédkezett apjának.
- Meghívtam az új fiút is a buliba, így
eggyel többen leszünk.
- Rendben van, jól tetted. Holnap meg
megyünk és bevásárolunk. – pakolta el a tányérokat a szekrénybe, amiket Lenah
adogatott neki.
- Oké, megyek, megírom a leckémet. – adta
oda az utolsó tányért és már szaladt is fölfelé, de félúton belefutott öccsébe -
Szia kicsi Tomi. - mondta és fölfogta- Fölviszem!- szólt vissza apjának.
- Jól van.
Lenah bevitte tesóját a szobába, leültette a földre
és játékokat adott a kezébe. Leült hozzá és egy ideig játszott vele. Nagyon
szeretett kisöccsével játszani. Főleg mikor a kisautók kerültek elő. Nem volt a
babázós típus, de volt neki az is bőven. Eljátszott azokkal is, de az autókat
jobban szerette. De főleg csak ilyenkor volt alkalma autózni, mikor leült Tomi
mellé.
Másnap az iskolába ismét „autóval” ment és egésznap
rohangáltak, mert már nem bírtak magukkal. Már nagyon várták a másnapi bulit.
Lenah izgatottan ment haza. Alig várta, hogy
elinduljanak bevásárolni. Ez volt az első születésnapi bulija. Még soha nem
tartottak neki bulit, és el sem tudtak képzelni milyen lesz, de nagyon
klassznak és szórakoztatónak képzelte el.
- Megyünk már? - ugrált apja körül
izgatottan.
- Igen, megyünk. – mosolygott rá
édesapja, majd felfogta Tomit és már mentek is kifelé.
Mindannyian beültek az autóba, majd elindultak a
legközelebbi bevásárlóközpont felé. Hoztak egy bevásárlókocsit, Tom-ot
beleültették a gyerekülésbe, Lenah pedig beállt a kocsi elejébe.
- Tudod már, hogy mit szeretnél venni? –
kérdezte James.
- Igen, tudom. – mondta Lenah – Sok
mindent. – jelentette ki határozottan.
Elindultak a sorok között, és hamar elkezdett telni a
kocsi. Lenah mindig meglátott valamit, ami megtetszett neki, de persze az apja
is összeszedte, amit kell, mert ha egy mindjárt tizenegy éves gyerektől függ
majd, hogy mit esznek a bulin, akkor nem lesz más csak színes cukrok, meg
chips. Ami nem is olyan rossz, csak ezzel nem éppen lakik jól senki.
Sorba álltak egy kasszához, fizettek, majd elindultak
hazafelé.
Otthon Lenah, mindent elpakolt a konyhában. Nem
hagyta, hogy az apja segítsen neki. Mindent ő maga akart csinálni egyedül, hogy
bebizonyítsa ő már nem kicsi. Apja nagyot sóhajtott mikor végig nézett rajta,
mert tudta, hogy nehéz a lányának anya nélkül, de ő próbál mindent megadni
neki. Bár egy lány életében pótolhatatlan az édesanyja. Lenah miután végzett
alig tudott elaludni, majd másnap reggel korán ébredt, és nem sokkal később már
Bailey is vidáman csörtetett be az ajtón, hogy jött segíteni sütit sütni. Lufit
fújtak, kiöntötték a rágcsálni valót és délutánra minden a helyén volt és sorban
érkeztek a vendégek. Négy órára már mindenki ott volt, aminek Lenah nagyon
örült. Ment a rohangálás, és nevetés. Igaz levertek egy két tálat, de pont erre
az eshetőségre volt minden műanyagból, a törések és vágások elkerülése
érdekében.
Bailey az egyik asztal felett állt, és nagyon
figyelte a tányérokat. Valami furcsát látott az előbb és nem tudta, hogy mi az.
Majd egyre többet látott rohangálni és hirtelen felsikított.
- Mi az? Mi történt? – szaladt oda Lenah.
- Csótányok, a salátában és, és mindenhol.
– nézett körbe, majd ő is és mindenki elkezdte összetaposni, leütni őket.
Próbálták minél hamarabb kiirtani őket, bár James
mondta neki, hogy inkább fogják meg őket, de nem hallgatott rá egyik gyerek
sem, így végül ő is agyoncsapkodta a csótányokat.
Mindenki azon ügyködött, hogy minél hamarabb
eltűnjenek azok a rondaságok a házból, kivéve egy embert. Josh az ajtófélfának
támaszkodva röhögött a jeleneten. Már annyira, hogy majdnem összeesett. Nagyon
mulatságosnak találta, ahogy a lányok sikítozva próbálják eltaposni a
kártevőket.
Lenah egyszer csak észrevette, hogy Josh nem csinál,
semmit csak röhög és akkor rögtön tudta, hogy ő volt e gonosz tett elkövetője.
Dühös lett, amiért meghívta őt és képes volt ez csinálni a bulijával. Belemarkolt
a salátástálba, odament Joshhoz és a szájába nyomta. Josh nem szólt semmit, bár
nem is tudott volna a szájában lévő csótányos salátától. Hatalmasra kerekedtek
a szemei a meglepődöttségtől.
Nem hitte volna Lenahról, hogy ellenfélre bukkan a
személyében. Azt hitte, hogy ő is csak egy nyápic kiscsaj, mint a többi, de rá
kellett jönnie, hogy nem. Egyáltalán nem.
- Igazán hamar kimutattad a fogad
fehérjét. –mondta neki Lenah, amit egy filmben látott, mikor valaki rosszat
csinált, és remélte, hogy illik ide ez a mondat, de mindvégig határozott maradt
–Tönkre tettél mindent, de tudod mit? Ha harc, hát legyen harc! Nem fogom
hagyni magam, ne is reménykedj benne. Nyeld le a csótányaidat és menj haza.
Josh kiköpte a tenyerébe a szájában lévő gusztustalan
salátát, majd így szólt:
- Jól van, benne vagyok, ha harc, akkor
legyen harc. – vigyorodott el majd kisétált a házból.
Miután Josh tisztes távolságba ért a háztól Lenah becsukta
utána az ajtót, majd visszament a többiekhez.
- Azt hiszem itt most vége a bulinak. –
mondta határozottan – Ez volt az első és
utolsó. Nem akarok több bulit. Soha többet. Nem.
- Itt maradunk segíteni rendet rakni. –
szólalt meg Bailey, majd a többiekre nézett, akik bólintással jelezték, hogy
maradnak.
- Köszi szépen. – mosolygott rájuk Lenah.
Miután minden csótánytetemet sikeresen
eltakarítottak, mindenki elköszönt és hazament. Lenah fáradtan feküdt az ágyba.
Nem gondolta volna, hogy Josh ilyen, de most már ismeri és nem fogja hagyni
magát, akármit is tesz majd. Nem fogja hagyni, hogy azt higgye, azért mert ő
fiú, még sikerül túltennie rajta. Nem lesz egyszerű dolga, és ez már biztos. Ne
számítson rá, hogy megadja magát.
Tehát innen indult az egész. Egy gyerekkori
csínytevésből, rosszkor, rosszhelyen, rossz ember ellen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése